Szemfényvesztők – A nyár (egyik) legjobb filmje

Minél közelebbről figyelsz, annál kevesebbet látsz majd. Úgy szeretek felállni egy mozielőadás után a székemből, hogy na, ezt aztán nem gondoltam volna. És a Szemfényvesztők pont ezt a hatást váltotta ki belőlem. A nyár egyik nagy pozitív meglepetése számomra Louis Leterrier rendezése. Mind dramaturgiai szempontból, mind a szereplők játéka alapján mondhatjuk, hogy egy korrekt alkotást sikerült elkövetnie a gárdának.

A Szemfényvesztők négy különálló utcai illuzionista története, akik egy rejtélyes alak misztikus kártyáinak köszönhetően csapattá kovácsolódnak és hatalmas sikereket érnek el a mágusok porondján. Varázslatból, speciális effektekből és fordulatokból nem lesz hiány, a történet vége előtti csavar pedig kimondottan zseniális és előreláthatatlan. Nem akarom elspoilerezni a filmet, ezért ajánlom mindenkinek, hogy váltson jegyet, amíg megteheti. Igaz, a filmet vetítik már egy pár hete, de a helyi mozik (ahol én is láttam, szabad ég alatt) repertoárjában megtekinthető Jesse Eisenbergék akciófilmje.

A színészgárda sem elhanyagolható, kiemelném itt Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo és természetesen a színészlegenda Morgan Freeman játékát, akik százszor színesebbé tették az amúgy is fantáziadús történetet. Bemutatkozott a fiatalok közül Dave Franco is, aki igaz nem egy húzónév, de játéka korrektnek mondható volt. A bűbájos Isla Fisher viszont ismét nem a játékával kápráztatta el a férfiszemeket. És hogy az egész kerek legyen, a film készítői leszerződtették még Woody Harrelsont, Michael Caine-t és a Becstelen Brigantyk-kal berobbanó francia színésznőt, Mélanie Laurent-t.

Összefoglalva ennyi nagy név, egy jó rendező és egy csavaros forgatókönyv elég a sikerhez, a Szemfényvesztők pedig egy jó példája ezen faktorok harmonikus összeolvadásának.

Abrakadabra! Jöhet a második rész?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s