Félelem és gyűlölet: Az új divat

Párizsban járt az ősz, és vele a borzalom és a terror. Kétségtelen, hogy mindenkit mélyen megráztak az elmúlt hétvége történései, a múlt heti afrikai túszdráma, és úgy egészben a terrorizmus elharapódzása. Ezt nem emberek tették, nehezen nevezném őket ugyanis annak. Ezek a mocsok, fanatikus őrültek azonban elérték, amit akartak. Európa retteg. És mint tudjuk, a félelem nagyon közeli rokonai a gyűlölet és a kirekesztés.

Akik beleállnak a „nem minden muszlim terrorista, de minden terrorista muszlim” kezdetű mondóka ismételgetésébe, semmivel sem jobbak a nacionalista szélsőjobb erő képviselőitől, csak mindezt nyakkendőben teszik. Egy egész vallást, rosszabbik esetben népcsoportot, pár deformált tudatú szélsőséges miatt nagyon veszélyes elítélni, a kollektív bűnösség határát súrolja, azt meg ugye mi nagyon jól ismerjük, kedves szlovákiai magyarok.

A szlovák nagypolitika katasztrofálisan a reagált a történésekre. Azzal messzemenően egyetértek, hogy az Európai Unió külső határait együttesen kell megvédenünk, azzal is egyetértek, hogy az egyes országok titkosszolgálatainak sokkal jobban kellene együttműködniük. Azzal viszont egyáltalán nem értek egyet, hogy a pánikkeltés és a gyűlölet szítása a legmegfelelőbb fegyver. Egyik oldalról megértem, ugyanis rengeteg piszkos mutyiról és csalásról kell elterelni a figyelmet a kormány részéről, de hogy ebbe miért állnak bele a jobboldali standard pártok, azt nem vagyok képes felfogni. Összemosni a menekülteket a bevándorlókat és a terroristákat egyszerűen kimeríti a parasztvakítás fogalmát, amely ellen mindannyiunknak fel kell lépnünk. Nyilván, nagyon nehéz összetetten gondolkodni egy ilyen klímában, amikor minden oldalról álinformációk tömkelege zúdul ránk, de muszáj. Ráadásul rengeteg politikai párt lemaradt, vagy teljesen lényegtelen dolgokat old, csak hogy fenntarthassa a kialakult pánikot.

Vannak, akik három évvel ezelőtti hamis videók megosztásával ijesztgetnek, és vannak, akik még mindig a kötelező kvóták ellen gyűjtenek aláírást. A parlamentben senki nem fogadta el a kötelező kvótákra vonatkozó törvényt, így ez elég egyértelmű. Gazdasági migránsnak minősíteni minden menekültet szintén butaság. Tudják, miért nem fogok aláírni soha egyetlen ilyen célból létrehozott petíciót? Mert nem feketén-fehéren kell a világra nézni, kedves olvasó, hanem hideg fejjel és főleg ésszel.

A szlovákiai magyar fiatalság nagy része is ebbe a csapdába esett, pedig egy szélesebb és nyitottabb világnézettel rendelkező generáció esetében elvárható lenne a józan gondolkodás. Ezzel nem azt mondom, hogy az „ultra” liberalizmus célravezető, mert nem az. Ugyanolyan veszélyes, mint azt terjeszteni a rengeteg társadalmi problémával küzdő gömöri lakossaág körében, hogy egy politikai párt (egy politikus) menekülteket akar telepíteni a közvetlen szomszédságukba. Ez azért totális elmebetegség, mert 1.erre nem is lenne képes egyetlen szubjektum, 2.mert ráadásul nem is igaz. De nem baj, értem én, hogy lencse, mert lapos. Ha nekem is ennyi vesztenivalóm volna, ha nekem is ennyi eszem volna, valószínűleg én is ezt csinálnám. De úgy döntöttem, azt csinálom, ami szerintem helyes, a lehető legtöbb emberhez szeretném eljuttatni a piros tablettát…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s